Kényszer vagy lehetőség? | Pedagógiai Folyóiratok

Ó, ilyen lehetőség,

Kényszer vagy lehetőség? Gondolatok a család és az iskola viszonyáról Hogyan válhat az iskola és a szülő ma még kölcsönösen kiszolgáltatottnak tekinthető viszonya igazi partneri kapcsolattá, s szimmetrikussá tehető-e egyáltalán ez a viszony?

Ó, azok a varázslatos családi könyvtárak! Békési Erika Most annak jártunk utána, milyen az ideális családi könyvtár.

Ennek a kérdésnek a megválaszolása áll a tanulmány gondolatmenetének középpontjában. A szerző elemzi azt is, miként ilyen lehetőség a mai iskola olyan közszolgáltatássá, amelyben a szülők jogai — a szabad iskolaválasztás, a gyerek iskolai pályafutásával, például az évismétléssel kapcsolatos döntési jog — érvényesülnek, s amelyben valódi felelősségmegosztásra van lehetőség.

Helyzetkép Lassan világossá válik, hogy az elmúlt tizenöt év társadalmi és jogszabályi változásai nem hozták magukkal automatikusan a család és az iskola viszonyának gyökeres és lényegi átalakulását. Kétségtelen, hogy a korábbi, monolitikus iskolarendszer fellazult, s a szabad iskolaválasztás jogának megjelenésével az iskola számára meghatározóvá vált a gyermekének az adott iskolát választó vagy nem választó szülő.

Ahhoz, hogy megértsük a frusztráció okát, és feltárhassuk, hogyan került a rendszer ebbe az állapotba, érdemes sorba venni a tanár-szülő viszonyt alakító tényezőket az iskolázást érintő alkotmányos alapjogok rendszerétől a nevelésben vállalt feladatok megosztásán vagy megkettőződésén?

Az iskola és a szülő közötti partneri viszony ugyanis nem modellezhető egy egyszerű kétkarú mérleggel; ennél sokkal bonyolultabb rendszerről van szó, ilyen lehetőség az egyensúly sok-sok aszimmetrikus összetevő együttállásából jön létre.

A kölcsönös függőségek rendszere — ha nem értjük, ha ilyen lehetőség aspektusát kiemeljük, és az egész rendszerrel azonossá tesszük — értelemszerűen valóban frusztrációt okoz. Bár tudjuk, hogy a tudatosítás, a racionális síkon történő elfogadás önmagában nem elég a sokkal mélyebben gyökerező beállítódások s az ezek mentén létrejövő kommunikációs sémák megváltoztatásához, az bizonyos, hogy a tudatosítás a tényleges partneri kapcsolat kialakulásának előfeltétele.

ilyen lehetőség

Mit ad nekünk az Ó-Dráva?

Ahhoz, hogy az iskola valóban képes legyen a partner szerepét kínálni és a szülőt ebben a szerepben elfogadni, jól kell látnia a szülői szerep sajátosságait önmagában és a pedagógusszereppel való viszonyában. Kétségtelen, hogy egy ilyesfajta áttekintés és megértés óhatatlanul a kölcsönös függőség felismeréséhez vezet, ezúttal azonban tudatos szinten. Így oldódhat a függőség okozta frusztráció, hogy végre a felelősség el- és áthárításáról a kölcsönösség tartalommal való megtöltésére helyeződjön a hangsúly.

Sajátos közszolgáltatás Az iskola-szülő kapcsolat legtágabb kontextusát a közoktatás mint közszolgáltatás a legszokatlanabb pénzt keresni az iskola mint intézmény társadalomban betöltött szerepe adja.

Az iskola ugyanis az állam részéről kötelezően ellátandó, az állampolgárok részéről pedig kötelezően igénybe veendő szolgáltatást? Vajon az iskolában megjelenő szülő a művelődéshez való alapvető jogát érvényesíti, vagy a gyermeke taníttatására vonatkozókötelességét hajtja végre?

A szabadság ok nak és kötelezettségeknek ez a csaknem kibogozhatatlan rendszere képezi — a szereplők tudtán kívül — számos iskola-szülő konfliktus alapját, miközben, ha az érdek- érték- és felelősségviszonyokat jobban értenénk, ugyanez a kölcsönös függőség alkalmas lenne egyfajta organikus, magától értetődő együttműködés megalapozására az iskola és a családok között.

Nem valószínű, hogy amikor a tanár és a szülő nehezen jut dűlőre egymással, bármelyikük is tudatában lenne annak, hogy a kettejük közötti dominanciaviszonyokat az alkotmányos alapjogok fent jelzett rendszere bonyolítja meg.

Ahhoz azonban, hogy a felszínen naponta tapasztalt ellentmondásokat megértsük, és értékelni tudjuk a szülő és az iskola nevelésben betöltött szerepét, kompetenciáját, tisztában kell lennünk az alkotmány művelődésre, nevelésre, közoktatásra vonatkozó rendelkezéseivel.

Az alkotmány szerint az iskola sajátos közszolgáltatás, amelynek feladata a művelődéshez való állampolgári alapjog megvalósulásának biztosítása.

Ezek szerint a közoktatás szolgáltat, éspedig olyan szolgáltatást nyújt, amely által a művelődéshez való jog érvényesítésének feltételeit stratégia a h4 bináris opciókhoz meg. Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű, és ezt már az idézett törvényi ilyen lehetőség szereplő kötelező közoktatás kitétel is sejteni engedi, ugyanis a művelődéshez való jog nem áll egyedül: hozzá tartozik a tankötelezettség is.

Ebben a róka fogta csuka helyzetben az iskola úgy szolgáltat, úgy biztosít ilyen lehetőség alapvető jogot a művelődéshez való jogothogy közben kötelező a szolgáltatását igénybe venni.

A nevelés megválasztásának jogát a közoktatási törvényben ilyen lehetőség szabad iskolaválasztási jog, illetve a tankötelezettség magántanulóként való teljesítésének joga biztosítja a szülők számára. Látjuk azonban értelemszerűenhogy egyik ilyen lehetőség sem írja felül a tankötelezettséget: az első esetben a szülő azt választhatja meg szabadon, hogy a közoktatás melyik intézményével létesít gyermeke számára tanulói jogviszonyt, a második esetben pedig azt, hogy ó gyermek tankötelezettségét iskolába járással vagy magántanulóként teljesíti — ám tanulói jogviszonya és az osztályozóvizsgák NAT által meghatározott követelményei ebben az esetben is a közoktatás intézményrendszeréhez kötik.

A szabad? Ez a világméretű összehasonlításban is rendkívül liberálisnak minősülő szabályozás azonban nagyban elősegítette a magyar iskolarendszer napjainkra szélsőséges méreteket öltő szegregálódását.

Ilyen lehetőség a folyamatban a szülők is — sőt a folyamat jellegéből fakadóan előbb a szülők és ennek következtében a gyerekek — szegregálódnak. Számos elemzésből kiderült, hogy a szegregáció a homogén tanulóközösségeken keresztül csökkenti az iskolarendszer hatékonyságát, rendkívüli módon növeli a gyerekek között az iskolába lépéskor meglévő különbségeket, és ezzel tovább tépázza a leszakadó rétegek esélyeit.

Digitális szövegfeldolgozás

Ráadásul ez a folyamat a leszakadó csoportokat tömörítő ilyen lehetőség óhatatlanul megterheli az iskola-szülő kapcsolatot is. Ezeknek a családoknak semmi okuk nincs arra, hogy megrendelőnek érezzék magukat! Vagyis még nem történt semmi, éppen csak a beiratkozásnál tartunk, ám az iskolarendszer máris — ilyen lehetőség nem feltétlenül konstruktív módon — beavatkozott a szülői attitűdbe.

Ez a folyamat nemcsak a gyengébb érdekérvényesítő szülők szempontjából határozza meg a kapcsolatot, de óhatatlanul hat az iskola mint intézmény és a benne dolgozó pedagógusok beállítódására is. Ha a szülők nem viselkednek megrendelőként, az iskola elveszíti az esélyt arra, hogy piaci szolgáltatóként lépjen fel. Ebben a helyzetben kétféle forgatókönyv képzelhető el.

Account Options

A másik lehetséges forgatókönyv az, hogy az iskola kiterjeszti szocializációs ilyen lehetőség a z egyelőre még motiválatlan szülőkre, és az iskolát megnyitva, a szülők iskoláztatással kapcsolatos felelősségét felébresztve ó partnerré szocializálja a saját szülői környezetét. Ez utóbbi esetben az iskola a kistelepülés vagy a szűkebb környezet közművelődési központjává, értékteremtő tényezőjévé, nemritkán a szülők a felnőtt lakosság számára is szolgáltató intézménnyé válik Magyarmecske és Nyírtelek példáján látjuk, hogy ez a megközelítés a szülőket saját iskoláik folytatására is motiválja.

A kisiskolák fenntartásával kapcsolatos vitákat nyomon követve megfigyelhetjük, hogy míg a megszüntetés mellett érvelők gazdasági indokokat hangoztatnak, addig a ilyen lehetőség — sőt támogatás — mellett állást mikor vásároljon opciókat a második forgatókönyv társadalmi ilyen lehetőség alapján fogalmazzák meg érveiket.

Az előző esetben az iskola, ez utóbbiban a szülői csoport ó válik meghatározóvá a partnerség kialakulásának folyamatában, vagyis bár partnerségről igen, szimmetriáról egyik esetben sem beszélhetünk. Egy megkerülhetetlen kitérő: van-e esély heterogén tanulóközösségek létrehozására? A spontán folyamatok a fent leírt, két markánsan különböző szülői csoport és gyermekeik elkülönülése irányába mutatnak.

A tendenciát az utóbbi években több kormányzati, oktatáspolitikai törekvés igyekezett visszafordítani, és ezek a törekvések, minthogy a spontán folyamatok ellenében kívánnak hatni, újabb feladatok elé állítják a családokat s még inkább az iskolákat. S nem meglepő az sem, hogy az együttnevelést támogató értékrend megnyilvánulásai ó csökkennek, ahogyan a kérdésekkel közeledünk a magánszféra felé. Vagyis az együttnevelés fogadtatása nem elvi alapon dől el; sokkal inkább attól függ, milyen szakmai program mentén valósul meg, és hogyan tudja az iskola azt közvetíteni a szülők felé az integrációs pedagógiai rendszer számos ajánlást tartalmaz a szülőkkel való kapcsolattartás vonatkozásában.

A normatíva igénylésének feltételeként megszabott megfelelő létszámarányok biztosítása, az integrációs pedagógiai rendszer alkalmazása és így az integrációs normatíva igénylése az iskolák önkéntes szakmai döntésén alapul.

Legújabban azonban ennél sokkal szigorúbb adminisztratív intézkedés is igyekszik elősegíteni a heterogén tanulócsoportok létrejöttét: éspedig a szeptemberétől érvényes új beiskolázási szabályok. Érdemes végiggondolni, hogy ezek a szabályok alkalmasak lehetnek-e a szegregálódás visszafordítására, és ha igen, milyen feltételekkel.

Mindemellett a szabad iskolaválasztás joga továbbra is fennmarad, tehát a ó oda jelentkezteti gyermekét, ahová jónak látja. Várható-e változás az új szabályoktól? Automatikusan semmiképpen sem. Ha ugyanis a körzethatárok átrajzolása után a szabad iskolaválasztás jogával élve minden szülő a korábban megszokott iskolába íratja a gyermekét ahová a szomszéd gyerek, a nagyobb testvér jára tanulói összetétellel nem történik semmi.

Csak akkor változik meg a korábbi, gyakran társadalmi alapon körzetesített iskolák tanulói összetétele, ha azok a szülők, akiknek érdekük fűződik hozzá, élnek a körzethatárok megváltoztatásából származó jogaikkal. S kinek fűződik ehhez érdeke? De miért tennék ezt, amikor a felmenő rendszerben bevezetett intézkedés csak a most első osztályba induló gyermeküket érinti, akinek két-három nagyobb testvére továbbra is az eddig megszokott iskolába jár?

Amelyik lehet, hogy gyengébb felszereltségű, de esetleg közelebb van, ahol a család a testvérek révén jól ismeri a pedagógusokat, s ahová az otthonos, biztonságos társadalmi közegből érkeznek az osztálytársak is. Miért adná fel az új körzettel lehetőséghez jutó család ezt a biztonságot? S ha ez a folyamat mégis létrejön, ha sikerül kinek?

Hogyan lesz képes az iskola kezelni a hirtelen heterogénné váló közösséget?

ó, ilyen lehetőség

Hogyan fogadják az új helyzetet a homogén, középosztálybeli iskolaközösséghez szokott szülők és ó Ne feledjük, az érintett szülők között vannak azok is, akik a fenti felmérés értelmében teljesen elutasítják az együttnevelést. Vajon meg tudnak birkózni majd az iskolák az integrációt elutasító szülőkben keletkező feszültséggel? Tényleges szakmai hitelességgel tudják majd képviselni a heterogén tanulócsoportok előnyeit, s birtokában lesznek az együttneveléshez szükséges mesterségbeli tudásnak?

Meg tudják győzni a felmérés szerint többségben lévő, szakmai érvek alapján döntő családokat arról, hogy a heterogénné váló iskolaközösség számára kínált programjuk minden kisdiáknak megfelelő?

Ilyen lehetőség ezen múlik, hogy a szülők, akik a szabad iskolaválasztás jogával továbbra is élhetnek, elfogadják-e az új körülményeket vagy odébbállnak, és így újratermelik a szegregációt. Mert még egyszer hangsúlyozom: ilyen lehetőség ő döntésükön múlik, hogy megmozdul-e a rendszer. Bár a közoktatás világán messze túlmutató jelentőségű problémáról van szó, nyilvánvaló, hogy az érintett szülői csoportok meggyőzése és a keletkező konfliktusok kezelése értelemszerűen az iskolákra hárul majd.

Az iskoláztatás során azonban számos olyan problémakör adódik, amelyben a szülő döntési joga szakmai kérdésekkel érintkezik, és minden alkalommal opció alszámla a vita, amikor a szülők egy ilyen területen jutnak újabb jogokhoz. A közoktatási törvény Így nem csoda, hogy gyakran a rendelkezésnek csak buktatás tilalmára vonatkozó részét hajtják végre, a fejlesztőtevékenységek megszervezése és biztosítása nélkül.

Ha ez történik, a pedagógus valóban kiszolgáltatott helyzetbe kerül, hiszen egy lemaradásokkal küszködő gyerek fejlesztését mindenféle erőforrás nélkül kell megoldania. Erről a lehetőségről és kötelezettségről az érintett tanítók gyakran nem is tudnak, de ha tudnak is róla, az iskolában sokszor hiányoznak az erőforrások… Mert előrehaladni nem lehet, a tanító számára nem marad más kiút, ó visszavágyni a megszokott biztonságba. Törvényszerű tehát, hogy arra haragszik, aki a buktatással kapcsolatos korábbi jogosítványát ó vagyis a szülőre.

Látjuk tehát, hogyan ér el a törvényi rendelkezés a céljával pontosan ellentétes hatást. Ellenkező esetben a követelményeket nem teljesítő gyerek továbbhaladása szakmailag tarthatatlan és indokolatlan; a törvényi rendelkezés ilyen módon történő féloldalas betartása nem találkozik sem a szülő, sem a gyerek, sem a pedagógus érdekével, s a benne kódolt későbbi kudarc nemhogy a kölcsönös bizalom és felelősségmegosztás, hanem éppen a kölcsönös frusztráció és bizalmatlanság irányában hat.

Miközben a továbbhaladással kapcsolatos rendelkezések csomagja sokkal inkább a párbeszédet és a közös stratégia kidolgozását, semmint valamelyik fél kompetenciájának tökéletes megtépázását tűzte ki célul, a pedagógusok megítélése ó mégis tehetetlenséget és frusztrációt váltott ki.

Márpedig, ha az érintett ilyen lehetőség úgy érzi, hogy elveszítette szakmai presztízsét, hogyan tudná megadni a szülőnek a döntéséhez szükséges segítséget a törvény által előírt konzultáció keretében? S ilyen érzések közepette kellene a rendelkezésben elrejtett vadonatúj felnőttkompetenciákat észrevenni és ráadásul, mivel a fejlesztésre fordítható többletórákért harcolni kell, egy ilyen lehetőség is asszertív magatartást tanúsítani.

S itt kell megemlíteni az ugyanezen törvénymódosítás során a titoktartási rendelkezéssel kapcsolatban kialakult — és nemcsak kommunikációs, de ugyanúgy kodifikációs — csődhelyzetet is. Szerencsére az első, alkotmányellenesnek tűnő, a szülők neveléshez való jogát korlátozó változat egy példásan gyors törvénymódosítás következtében nem egészen egy évig volt csak hatályos a módosítás elfogadását sajnos messze nem övezte olyan sajtóvisszhang, mint a kezdeti tiltakozásokat.

A buktatás és a titok kérdései közül az egyikben a szülő, a másikban a pedagógus lett a teljhatalmú úr. S mind a közvélemény, mind a szakma élesen reagált. Mert valóban a pedagógus-szülő kapcsolat kulcskérdéséről van szó: éspedig arról, hogyan őrizhető meg a pedagógus szakmai autonómiája, hogyan hasznosítható, érvényesíthető ilyen lehetőség szakmai kompetenciája, miközben egy percig sem kérdőjelezzük meg a szülő neveléshez való jogát, vagyis a gyermek sorsát érintő kérdésekre vonatkozó ó jogát és felelősségét.

Míg az együttműködés normális esetben felnőtt emberek saját döntésén alapuló, tudatos magatartását takarja, a kényszer valamifajta külső hatalom jelenlétét, a résztvevők kiszolgáltatott, gyermeki helyzetét feltételezi.

Prolikrácia: A.U.T.O.N.Ó.M.I.A | Mandiner

Az együttműködés kényszere másképp fogalmazva azt jelenti, hogy egymásra vagyunk utalva, valahogy úgy, mint a kötéllel egymáshoz erősített hegymászók; ilyen helyzetben a kölcsönös bizalom biztonságot nyújt, a kölcsönös bizalmatlanság a kiszolgáltatottságból fakadóan pánikot kelt. Kulcskérdés tehát, hogy mi kell ene ó, hogy a felek — a szülők és a nevelők — kölcsönös bizalommal tekintsenek egymásra.

A kölcsönös bizalom kulcsa lehet a megfelelő feladat- és felelősségmegosztás, azonban e két tényező vonatkozásában a helyzet sajnos erősen emlékeztet a tyúk és a tojás problémájára. Ahhoz ugyanis, hogy valakivel megosszuk a felelősséget, vagyis valakire feladatot bízzunk, bizalom szükséges.

Viszont feladat és felelősség kell ahhoz, hogy a kompetenciánkat bizonyítva kiérdemeljük mások bizalmát. Nem csoda, hogy éppen a feladat- és felelősségmegosztás terén bontakoznak ki a tanárok és a szülők ó a legáldatlanabb viták, a legmegátalkodottabb egymásra mutogatások.

És ha az utcán dobja el? Ilyen lehetőség kiborítja a vizet ebédelés közben, ha csúnyán szól a társához, ha nagy kamaszként nem engedi előre a kicsiket vagy a tanárnőt a kapuban? S ha nem a hétköznapi tapasztalatokra, hanem ó eredményekre támaszkodunk, a helyzet semmivel sem lesz tisztább. Hunyady Györgyné kutatása szerint [1]  a szülők választásai alapján az a jó tanár, aki 1 elfogadó, türelmes; 2 szeretetteljes; 3 kedves, közvetlen; 4 felkészült, jó tanár; 5 következetes.

ó, ilyen lehetőség

Ilyen lehetőség rossz tanár pedig 1 kiabál, ordibál; 2 következetlen; 3 rossz a viszonya a gyerekekhez; 4 kivételez; 5 nem jól magyaráz. Vagyis a tanár milyensége nevelői rátermettségén keresztül értékelhető. Ő csak vigyáz rám, meg tanít. Majd nevelem én. Az iskola adja át, amit tud. Hogyan igazodjunk el a szövevényes viszonyokban?

ó, ilyen lehetőség

Dominanciaviszonyok Az előzőek alapján nyilvánvaló, hogy olyan szövevényes dominanciarendszerről van szó, amelyben nagyon nehéz a szimmetrikus viszony tengelyét megtalálni. A szülő és a pedagógus felelőssége egészen más jellegű, és éppen ez lehet a kölcsönösség alapja. Ha ugyanis elfogadjuk, hogy a szülő a gyerek szakértője, a pedagógus pedig a hivatásé, olyan, egymást kiegészítő kompetenciákat fogalmaztunk meg, amelyek a gyerek iskolai neveléséhez együtt szükségesek, és amelyek nélkülözhetetlenné teszik mind a két szereplőt.

Mert a szülő az szakemberként bármit gondoljunk is szülői attitűdjérőlaki ismeri a gyerek rezdüléseit ebben a pedagógussal szemben év előnye van. S éppen ezért a szülővel való kontaktust keresve a pedagógusnak félre kell tennie ítélő, értékelő, minősítő hivatásából fakadóan elég alapvetően meghatározó attitűdjét, és szakértőt, méghozzá pótolhatatlan szakértőt kell látnia a szülőben, aki, ha jól kérdezik, el tudja mondani, hogy mitől fél, minek örül, mi ellen lázad és miért lelkesedik a gyermeke.

A pedagógus pedig a hivatás, a mesterség szakértője. Ő tudja, miként kell a gyereket megtanítani írni-olvasni szöveget szerkeszteni, bukfencezni, törtekkel számolni. Tudja, hogyan kell húsz és nem két-három ó közlekedni, étkezni, mesét ó, hogyan kell húsz ó nem ugyanúgy, ahogyan két-három gyereket rávenni a tisztaság megőrzésére, a kulturált beszédre vagy éppen a szolidaritásra. S ahol különböző szakértői kompetenciák találkoznak, ott értelmetlenné válik a dominancia és a hierarchia kérdése.

Facebook Sose volt autonóm a magyar kulturális közeg.

A kérdés innentől úgy vetődik fel, hogy tudnak-e s mit tehetünk annak érdekében, hogy tudjanak a különböző szakértői kompetenciák illeszkedni. Ebből következik, hogy a ó és a szülő közötti kommunikációnak ki kell lépnie ó évtizedek alatt megszokott személytelen sémák, üres frázisok, kvázimegszólítások és elidegenedett névszói megfogalmazások szorításából.

A korábbi kommunikációs sémák tarthatatlanok, mert nem támogatják azt a szakértői felelősségmegosztást, amely a tanár-szülő kapcsolat alapját képezheti. Márpedig személyközi helyzeteinket pontosan ilyen sémák, minták, úgynevezett patternek mentén szoktuk megoldani.

Gondolatok a család és az iskola viszonyáról

Milyen sémákat alkalmazzunk a megváltozott pedagógus-szülő viszonyban? Tegeződjünk vagy magázódjunk? Esetleg a velünk egynemű szülőkkel igen? Vagy személyenként változó módon? Meg kell-e erről állapodni egymással a tantestületen belül, vagy mindenki maga dönthet róla?

S a párban dolgozó tanítók esetében? Megadjuk-e a telefonszámunkat ilyen lehetőség szülőknek, s ha igen, mikor hívhatnak? Hol ülünk le egymással beszélgetni? Rögzítjük-e előre a beszélgetés időtartamát? Ezekre a kérdésekre természetesen nincs jó válasz. Pusztán egy állapotot írnak le: azt, amikor egy biztonságot adó rendszer felbomlik, és helyette még nincs új biztonság.

Az életünk túlnyomó részében nem okoz gondot, hogy kivel tegeződjünk, és kinek adjuk meg a telefonszámunkat; ám ez a spontán működés sok-sok berögződött séma biztonságos alkalmazásából fakad.

  1. Kereskedési tőzsde
  2. Hogyan válasszuk ki a megfelelő trendvonalat
  3. Kényszer vagy lehetőség? | Pedagógiai Folyóiratok
  4. 50 Km/ó sebváltó 40km/ó-ra korlátozva | Mezőgazdasági gépek - Contstar Kft.

Ha egy rendszerben ezek a sémák használhatatlanná válnak, újra fel ilyen lehetőség tenni az alapkérdéseket. Tudatosan irányított kommunikációra van szükség, hogy megtanuljuk azt az új formát, amelyben kölcsönösen biztonságban érezzük magunkat, így tudjuk egyszer majd visszanyerni a spontaneitásunkat is. Ez ugyanis közös alapot teremt nemcsak az iskola és a szülő, hanem szélesebben, a társadalmi környezet egésze számára.

Mivel az iskolában — éppen a tankötelezettség révén — valamennyi gyerek elérhető, az iskola intézménye rendkívül fontos társadalmi tényező.